A történet néhány évvel ezelőtt kezdődik. Gazdasági- és HR igazgató vagyok, és már végzett coach is, munkám során is alkalmazom a coaching eszközöket.

Szakmai tapasztalat, empátia, értő figyelem, minden a kisujjamban. Imádom a kollégáimat. Minden oké. Vagy mégsem? Észre sem veszem, de nem 110%-ban végzem a dolgom, mint korábban. Szinte mondhatni, csak simogatok. Valamiért nem nyilatkozom meg annyiszor, mint régen, nincs vita, nincs konfrontáció, önérvényesítés.

Tényleg ilyen az életben az, amit eddig csak hírből ismertem?

Valami kezdetét veszi. Gyulladás, gyomorfekély, fogyás. Rohangálás orvosokhoz, vizsgálatokra. Szupernek mondott gyógyszerek, de semmi nem változik. Újabb vizsgálatok, újabb gyógyszerek, semmi előrelépés, majd mindez újra előröl. Több mint egy évig. Nem is tudom követni, hol vagyok, mit csinálok, ja, hogy pszichoszomatikus…mii…? Meg hogy a stressz. Persze, mindig volt stressz, húsz éve is, meg tíz éve is, és én bírom, rám kevésbé hat, higgyétek el.

De várjunk csak, kezd összeállni a kép. Aha, a burn out. Ilyen az életben? És pont én? Ne már…

Új élet kialakítása coachinggal

Már látom, most muszáj lépni, muszáj valami tenni. Váltani kell!

Mikor kikerültem a munkakörömből, biztos voltam abban, hogy a problémám megoldásához és az új életem kialakításához coachingot veszek igénybe.

Két csodálatos szakemberrel dolgoztam, és kipróbáltam az öncoachingot is.

A coachingom 5 nagy téma köré csoportosult:

  • életmódváltás (ön-coaching, táplálkozás, testmozgás, lelki út keresése – még folyamatban)
  • burn out kezelése (belső koncentráció, testtudatosság, az érzelmek és gondolatok felismerésének és irányításának gyakorlatai, stressz kezelés, energiafeltöltő programok)
  • önismeret (kompetenciák feltárása, erősségek, gyengeségek megtalálása, a viselkedés jellemzői, önbizalom növelése, alapértékek, hitek, attitűdök feltárása)
  • karriercoaching, az új szakmai út megtalálása (lehetséges karrier utak feltárása, „válassz a szíved szerint”, alkalmazás vagy vállalkozás)
  • örömteli és sikeres vállalkozás felépítése (üzleti területek áttekintése, ideális ügyfél meghatározása, marketing munka)

Biztató eredmények

Az eredmények: Sok-sok óra, az elém állított tükrök, gyakorlatok, a látszólag felesleges házi feladatok – gyakran kívül a komfortzónán -, de ezek mellett „aha” élmények is, a „nem is gondoltam, hogy ezt is tudom, vagy erre is képes vagyok” boldog érzésével.   Nem volt könnyű, de élveztem, és úgy érzem megérte az elért célokhoz, megváltozott szokásokhoz, új életpályámhoz vezető utat végig járnom.

Feltártuk, hogy kompetenciáim és gyakorlatom a 20 éves KKV vezetői múltamból építkezik. Egyértelmű lett, hogy a legfontosabb attitűdöm a segítés, igazán az okoz örömöt, ha személyes munkát végzek valakivel, és segítem őt a munkájában, vagy az életében.

Elhatároztam, hogy egyéni úton indulok tovább, bár korábban csak csapatban tudtam elképzelni a munkát. Most úgy tűnik, jó lesz ez így…

Megtaláltam a jövőképem

Az elmúlt évben közel 20 ügyféllel; vállalkozókkal és magánszemélyekkel több száz óra tanácsadási és coaching gyakorlatot végeztem (díjazás nélkül). Mindezt folyamatos szupervízióval, melyet egy tapasztalt és elismert coach biztosított számomra. Ennek folyamán (név és konkrétumok nélkül a titoktartás biztosításával) áttekintettük a vezetett ülések tapasztalatait, értékeltük az alkalmazott megoldásokat, illetve javaslatokat kaptam a munka folytatásához.

Tervezem új tanfolyamok elvégzését, hogy egy-egy területen mélyebb tudásra tegyek szert. A jövő biztosan elhozza, hogy mely területek lesznek a specialitásaim. Kíváncsian várom.

Megtaláltam magam és az új utam.

Ezt akarom csinálni, ezt fogom csinálni. Célom, hogy másokat segítsek a jobb, boldogabb élet felé, hogy tudjanak, merjenek változtatni, vágyaik szerint élni, hogy elérhessék a hőn áhított sikert, úgy, hogy közben ne veszítsenek el minden mást.